Eltérő álláspontok a balatoni busa-kérdésben: kell-e folytatni a szelektív halászatot

Szerző: dbhir.hu 2017. 03. 29. 18:42
Kategória: Hírek

Szükségszerű lenne a busa szelektív halászatának folytatása a Balatonban – állítja G.Tóth László, az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének igazgatója, amivel nem értett egyet a hirbalaton.hu-nak nyilatkozó Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

G.Tóth László arra hívta fel a figyelmet egy siófoki szakmai konferencián a közelmúltban, hogy a Balatonnal kapcsolatos horgászturisztikai terveket a tó halállományához kell igazítani. A tó vízminőségének javulásával ugyanis jelentősen csökkent a tó haleltartó képessége. Ezt igazolják a két évvel ezelőtti átfogó kutatások eredményei, miszerint a korábban becsült és remélt halmennyiségnek legfeljebb harmada található a Balatonban.

A korábbi becslések hektáronként 120 kilogrammnyi halat valószínűsítettek a Balatonban, ezzel szemben a három medencéjében mért mérések átlagosan 30 kilogrammnyit mutattak ki. A professzor beszélt arról is, hogy a tó halállományának mintegy harmadát még mindig az idegenhonos busa teszi ki, kiszorítva az őshonos halfajokat, ezért szükségszerű lenne a szelektív halászatának folytatása, a korábbinál hatékonyabb módszerekkel.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nem ért egyet a felvetéssel, hogy szükség lenne a busa szelektív halászatának folytatására. Mint fogalmazott, három évtizede várnak pontos adatokat a kutatóktól arról, hogy mekkora is a Balaton busaállománya, de még mindig csak becsült adatok állnak rendelkezésre. A limnológiai intézet legutóbb szonáros (hidroakusztikus) felmérést végzett, amely azonban nem ad pontos információkat arról, mekkora, és milyen fajú halakról van szó, így ma sem tudja senki, mennyi busa van a Balatonban – hangsúlyozta.

„Nekem az az álláspontom, ha a busa valóban nem szaporodik a Balatonban, ahogy azt a tudósok állítják, és meg tudjuk szüntetni, hogy a vízgyűjtőn lévő halastavakból utánpótlás kerüljön a tóba, előbb utóbb magától kikopik a Balatonból – mondta Szári Zsolt. (Busát hivatalosan 1972-1983 között telepítettek a Balatonba. Egy-egy példány 25-30 évet él, vagyis mára ki kellett volna pusztulniuk a tóból, de nem így történt. A halfaj szelektív halászata éveken át folyt, mígnem 2013 végén leállíttatta a vidékfejlesztési miniszter.)

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy uniós támogatású kutatások kezdődnek a hatékony szelektív busahalászat kidolgozásáért. Mint kifejtette, ő szkeptikus azzal kapcsolatban, létezik-e pár éven belül alkalmazható megoldás. Emlékeztetett arra, hogy az évekig zajló szelektív busahalászat nem volt elég hatékony, és áldozatul estek nagyobb testű nemes halak is, továbbá kilométeres hálókkal zajlott, amely akadályt jelenthet a vitorlázóknak.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a tó halállománya harmada-negyede lehet a korábban becsülteknek, az a véleménye, ez önmagában nem sokat mond. A horgászok elégedettsége azt mutatja, nincs baj a Balaton halállományával. Az elmúlt három évben 30 százalékkal nőtt a horgászjegyet vásárlók száma, miközben az egy főre jutó horgászzsákmány nagysága stagnálónak mondható – tette hozzá.

Forrás: hirbalaton.hu