Vizes vb - Középmezőnyben a magyarok női 5 kilométeren, amerikai arany

Szerző: dbhir.hu 2017. 07. 20. 08:54
Kategória: Sport hírek

A középmezőnyben végeztek a magyarok a nyíltvízi úszók női 5 kilométeres versenyében: Juhász Janka a 27., Novoszáth Melinda pedig a 28. helyen csapott célba szerda délelőtt Balatonfüreden.

 A női "sprintszámba" eredetileg 60-an neveztek, végül azonban csak 58-an ugrottak a Balatonvizébe, a britek mindkét versenyzője - az Európa-bajnoki címvédő Danielle Huskisson, illetve Alice Dearing - visszalépett. A magyar színeket két fiatal tehetség, a 17 éves, junior Európa-bajnok Juhász Janka, illetve a 18 esztendős Novoszáth Melinda képviselte.    
    A vb első nyíltvízi versenyében, a férfiak 5 kilométeres viadalán a mezőny szinte végig egy bolyban úszott, a nőknél azonban a 10 kilométeren két éve Kazanyban, illetve két napja itt Balatonfüreden is győztes francia Aurélie Muller érdekes taktikát választott, hiszen a többiektől teljesen eltérő nyomvonalon haladva állt az élre. Ennek köszönhetően a táv negyedénél több mint tízméteres előnyt dolgozott ki magának, ebből azonban az első, két és fél kilométeres kör végére nem maradt szinte semmi.
    Féltávnál egy tizenegy fős csoport úszott el a mezőnytől, ekkor már gyakorlatilag biztos volt, hogy közülük kerül ki a világbajnok, Juhász a 26., Novoszáth pedig a 32. helyen fordult rá a második körre.
    Muller az első körben bevetett taktikáját megpróbálta újra, de közvetlen riválisai - köztük az olimpiai bajnok Sharon Van Rouwendaallal, illetve a szám kétszeres címvédője, az amerikai Haley Andersonnal - ezúttal követték.
    Az utolsó 500 méterre egy másik amerikai, Ashey Twichell fordult az első helyen, Muller láthatóan nem osztotta be megfelelően az erejét. A 28 éves amerikait nem lehetett megfogni, a második és harmadik helyért ment nagy csata, végül Muller beküzdötte magát másodiknak, míg a harmadik helyről célfotó döntött a brazil Ana Marcela Cunha, illetve van Rouwendaal között, előbbi javára.
    "Az első kör gyilkos volt, de a második körben átestem a holtponton. Ahhoz képest, hogy 17 éves vagyok, ez elég szép" - mondta Juhász, aki Kiskunhalason egy 19 méteres medencében készül. "Az elején óriási bunyó volt, az első egy kilométeren többet voltam a víz alatt, mint a víz fölött, de élveztem, holnap suhanni fogok. A második körben meghallottam a nővérem sikítását, kirázott a hideg a víz alatt, s egyszer csak beindítottam a lábamat, a kezemet, behúzott a szurkolók ujjongása és a szívem." 
    A fiatal versenyző megjegyezte, előzetesen szeretett volna az élmezőnyben végezni, mindig magasra állítja magának a mércét, ez motiválja.
    Novoszáth Melinda azt mondta, nem sikerült az előzetesen eltervezett taktikája, mert bekerült egy olyan darálóba, ahonnan nem tudott menekülni, ez pedig meghatározta az egész versenyét. Hozzátette, első nemzetközi nyíltvízi versenye most egy nagyon rossz élmény volt számára, de bízik benne, hogy sikerül ezt majd kihevernie.

    Eredmények:
    nyíltvízi úszás, női 5 km, világbajnok:
  



1. Ashley Twichell (Egyesült Államok) 59:07:0 perc
2. Aurélie Muller (Franciaország) 59:10:50
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 59:11:40
...27. JUHÁSZ JANKA 1:01:52.50 óra
...28. NOVOSZÁTH MELINDA 1:01:57.30