Tour de Hongrie: Az első néhány napnak a Balaton a hangsúlyos helyszíne lesz

Szerző: dbhir.hu 2017. 11. 24. 12:53
Kategória: Sport hírek

Huszonegy-huszonnégy magyar kerékpáros indulására számít a 2018-as, immár 2.1-es kategóriára emelt Tour de Hongrie-n a verseny szervezőbizottságának elnöke, Eisenkrammer Károly.

A résztvevőket illetően lefelé zárunk, tehát amatőr csapatok már nem jelentkezhetnek, csak profik

mondta Eisenkrammer Károly az M4 Sport Sportreggeli című műsorában pénteken. Kiemelte: jövőre lehetőségük lenne a mezőny felét a topkategóriát jelentő WorldTour-csapatokkal megtölteni.

Ettől most még messze vagyunk, egyelőre annak is örülünk, ha két-három WorldTour-csapat eljön Magyarországra

tette hozzá Eisenkrammer.

A sportvezető kifejtette, amíg idén hat magyar csapat indult a Tour de Hongrie-n, addig jövőre kettőnek lehet meg az ehhez szükséges bejegyzése, mellettük még a magyar válogatott állhat rajthoz. Eisenkrammer megjegyezte, hétfős csapatlétszámmal számítva ez huszonegy magyar kerékpárost jelent, illetve további két-három magyar indulására számítanak, akik külföldi csapatokban profiként versenyeznek.

A jövő évi, sporttörténelmi Tour de Hongrie útvonalát februárban mutatják be. Eisenkrammer elárulta: lesznek változások az idei útvonalhoz képest, és miután a verseny kommunikációs eszköz, minél több olyan helyre igyekeznek elmenni, amelyet Magyarország szeretne magáról külföld felé megmutatni.

Az első néhány napnak a Balaton a hangsúlyos helyszíne, majd az Északi-középhegység és Budapest

nyilatkozta Eisenkrammer, aki célként jelölte meg, hogy minél több várat és szép várost érintsen a verseny.

A Tour de Hongrie jövőre augusztus 14-én rajtol és 19-én fejeződik be, a viadalon a nemzetközi szövetség (UCI) szabályai szerint mintegy 38 000 eurós (11,8 millió forintos) pénzdíj, valamint összesen 547 ranglistapont talál gazdára. Mindkét érték több mint duplája az ideinek.