Elkészült Magyarország legteljesebb címeradatbázisa

Szerző: MTI 2015. 10. 12. 19:25
Kategória: Hírek

Több éven át tartó munkával elkészült Magyarország legteljesebb és legpontosabb címeradatbázisa, amely az ország 19 megyéjének és 3046 településének címere mellett - szöveges magyarázattal kiegészítve - a történelmi Magyarország valamennyi királyi, állami és vármegyei jelképét is bemutatja.

 

    A honlapot egy független szellemi szabadfoglalkozású programozókból és designerekből álló kreatív csapat, a Design & System készítette anyagi támogatás nélkül, csupán lelkesedésből és elhivatottságból. A www.magyarcimerek.hu oldal elindítása több éven át tartó gyűjtés és feldolgozás után vált lehetővé - mondta el hétfőn a társaságot képviselő Antal Judit az MTI-nek.
    Mint hozzátette: a közreműködők egy-egy megbízásuk keretében számos esetben dolgozták fel települések címerét is, így olyan tudás és ismeret halmozódott fel, amely ötletet adott egy hiánypótló, 21. századi megjelenésű weboldal létrehozásához.
    A könnyen használható, földrajzi keresési lehetőségeket is biztosító adatbázis elkészítéséhez polgármesterek, jegyzők, önkormányzati dolgozók bocsátották rendelkezésre a településeik címereit, továbbá a pontos leírást adó, jelképhasználatról szóló önkormányzati rendeleteket, de sok esetben a címerrel kapcsolatban kiegészítő információkat is közöltek.
    Mindezek alapján Somogyi András grafikus segítségével több száz magyar címer reprodukcióját készítették el úgy, hogy számtalan esetben korrigálni, pontosítani is kellett a végül nagy felbontásban megjeleníthetővé vált címereket. Az adatbázis a 19 jelenlegi magyar megye címerén kívül a 71 történelmi vármegye jelképét is tartalmazza, emellett 27 mai településrész címerét is bemutatja.
    Antal Judit elmondta: Magyarország 3153 települése közül 107 községnek nem ismert, vagyis valószínűleg nincs címere, a honlap készítői ezért azt is vállalták, hogy ezen önkormányzatok kérésére - heraldikai szakember bevonásával - ellenszolgáltatás nélkül elkészítik az adott település jelképét is.
    A magyar címereket feldolgozó adatbázist készítői nevezték a 2015-ben is meghirdetett Az Év Honlapja című versenyre. Ennek technikai ágát október közepén - a saját fejlesztésnek köszönhetően - 100 százalékos teljesítménnyel vezeti a magyar címerek internetes oldala.