Új cég koordinálja a balatoni fejlesztéseket

Szerző: dbhir.hu 2017. 02. 28. 13:09
Kategória: Hírek

Megalakult egy új állami társaság, amely a 2020-ig tervezett Balatoni fejlesztéseket koordinálja majd.

Bejegyezték a napokban a Balatoni Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t, amelynek létrehozását még december végén írta elő kormányhatározat. A kabinet az év végén döntött a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben megvalósítandó programról, illetve az ahhoz szükséges forrásokról. A tervek szerint 365,4 milliárd forintot költenek a 2020-ig tartó ciklusban a tóparti fejlesztésekre, magyar és (nagyobb részt) uniós forrásokból.

A kormányhatározat szerint a fejlesztések szakmai koordinációját az állam kizárólagos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaságnak kell elvégeznie. Ez a balatonfüredi bejegyzésű Balatoni Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t, amelyet 20 millió forint alaptőkével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozott létre. A továbbiakban azonban a szakmai feladatainak irányítását a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. látja el – válaszolta a vagyonkezelő a Világgazdaság megkeresésére.

Az új társaság fő profilja az épületépítési projektszervezés, vezérigazgatója Mozsár István. A mérnök-menedzser korábban a BMW-nél és az IKEA-nál is megfordult, 2014-től ugyancsak egy állami ingatlanos céget, a Városliget Zrt.-t vezette, ahol a tervezett múzeumi fejlesztések levezénylése volt a feladata. A Balatoni Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságában helyet kapott Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese is, akinek kulcsszerepet szán a kabinet a teljes, 365 milliárdos fejlesztési csomag végrehajtásában. Az ügynökség például részt vesz majd a balatoni közlekedési hálózattal – benne a hajózással és a Balatoni Hajózási Zrt.-vel – kapcsolatos előterjesztés készítésében, de javaslatot kell tennie a Hévízi Tófürdő hatékonyabb turisztikai hasznosítására is.

A balatoni program megnevezett fejlesztési céljai közül 42 uniós forrásból valósulna meg, 14 pedig hazai támogatással. Az utóbbiak között a legnagyobb falat a balatoni vízkészlet fenntartható gazdálkodásának, a vízhasználatnak a javítása 41,4 milliárd forinttal, valamint egy 17 milliárdos tematikus élménypark. A sármelléki repülőtér légi forgalmának növelésére és a kapcsolódó sármelléki-zalavári iparterület fejlesztése 6,6 milliárd forint jutna.

Az uniós forrásból támogatott projektek között a legnagyobbak az infrastruktúra-fejlesztések, így a Szántód–Kőröshegy–Balatonszentgyörgy vasútvonal felújítása, amely 72,4 milliárd forinttal szerepel a programban. A szennyvízkezelési program csaknem 15 milliárdos, a Sió-csatorna felújítása 12 milliárdos tétel.

Forrás: http://www.vg.hu