Szallas.hu: szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot fordítanak szállásra a magyarok

Szerző: dbhir.hu 2019. 12. 30. 09:36
Kategória: Hírek

    A magyarok szilveszterkor átlagosan 64 ezer forintot költenek szálláshelyre, ez az összeg alig két százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában mérttől - közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu hétfőn az MTI-vel.

    A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül.
    A közlemény idézte Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu csoport vezérigazgatóját, aki jelezte, a vendégek 38 százaléka két, míg 26 százaléka egy estét tölt majd a szálláshelyen.
    A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A Szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest.
    A kikapcsolódásra vágyók jellemzően 71 nappal előre foglalták le a szilveszteri pihenés helyszínét. A legfelkapottabb belföldi úti célok között található Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest, és sokan látogatnak el Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. Akik pedig külföldön köszöntik a 2020-as esztendőt, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresik fel, illetve Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők - olvasható a közleményében.