Ritka leletet találtak Balatonszemesen

Szerző: dbhir.hu 2016. 11. 24. 09:53
Kategória: Hírek

Ritka lelettel ajándékozta meg idén a régészeket a balatonszemesi pálos kolostor romjainál zajló kutatómunka. Az egykori sekrestye lebontott falai közt az épülettörmelékből egy szerzetes fejét ábrázoló életnagyságú szobor került elő  – tájékoztatta a hirbalaton.hu-t Papp Attila, a Civil Régészeti Alap Egyesület vezetője.

PPKE BTK Régészeti Tanszékének tervásatásaként két éve kezdődött a hajdani szemesi pálos kolostor feltárása, a település felkérésére és a Civil Régészeti Alap Egyesület szervesésében. Egy éve az utolsó ásatási napon került elő néhány gótikus ablaktöredék. Akkor sikerült a kolostor néhány falát megtalálni, idén ennek a feltárását folytatták a tanszék régészhallgatói Végh Andrásnak, a PPKE BTK Régészeti Tanszék docensének irányításával.

A most előkerült  „szemesi pálos barát” kissé pufók arcú, tonzúrás ábrázolás, azaz a feje búbja a kor papi viselete szerint kopaszra borotvált. A fej felett keresztet faragtak ki. A különleges faragvány egykor egy tompaszögű falsarokba, feltehetően templomszentélyben elhelyezett, boltozat indító konzol volt.

Az idei évad másik komoly eredménye a pálosok régészeti és történeti hagyatékát összegző konferencia volt Balatonszemesen. A Magyar Pálos Rend, a PPKE BTK Régészeti Tanszéke, a Civil Régészeti Alap Egyesület és Balatonszemes Önkormányzata társrendezésében megvalósult konferencia szakmai eredményei reményeink szerint messzire mutatnak. Az itt elkezdődött folyamat minden résztvevő szándéka szerint egy összehangolt, intenzív és látványos eredményeket hozó, Pálos Kutatási Program formájában, intézményközi összefogással valósulhat meg- mondta Papp Attila.

A közeljövő terveiről a szakember azt mondta, hogy igyekeznek behatárolni a kolostor, az udvar és a templom helyét.

Forrás:www.hirbalaton.hu