Pénteken startol a VI. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny

Szerző: dbhir.hu 2018. 09. 24. 08:49
Kategória: Hírek

Szeptember 28-án, pénteken kezdődik VI. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny. 101 csapat küzd majd kilenc napon át, hogy magához édesgesse a tó óriáspontyait – soha ennyien nem neveztek még az őszi verseny ötéves története során. Tihanytól Balatonszemesig ülik majd körbe a tavat hat nemzet bojlis-horgászai,idén újabb helyszínekkel bővül a versenypálya.

Kilencvenegy magyar csapat és további tíz, környező országokból érkező team várja már csütörtökön azt, hogy Fortuna Balaton mely részét szánja a négyfős csapatok egyhetes lakhelyéül. A megszokott és jól ismert helyszínek mellett idén négy olyan állomáshely is felkerült a térképre, amelyik korábban nem szerepelt a „kalapban”. Így Tihanyban a Sajkodi Strandon, a keszthelyi déli strandon, a Balatongyörök és Balatonederics között található Becehegyen és a badacsonyörsi kempingben is találkozhatnak behúzós horgászokkal a szemlélődők.

Tavaly rekordokat hozott az akkor 166 órán át tartó küzdelem: az összfogás meghaladta a 4 tonnát, három darab 20 kg feletti ponty és sok 15 és 20 kilogramm közötti uszonyos akadt horogra. A verseny legnagyobb halát – egy 23400 grammos matuzsálemet – a Balatoni Halgazdálkodás csapata akasztotta horogra.
A versenyzők egy hét alatt nem csak a pontyokkal, hanem a természet erőivel is megvívták a harcot. A hullámzó viharos Balaton sokszor tett próbára a csapatokat, akiket lelkesített ugyanakkor a győzelem reménye. A díjazások feltehetően  idén is kellő motivációs erővel bírnak, a legnagyobb hal kifogója 1.200.000 Ft készpénzzel és + 300.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal gazdagodhat. A legnagyobb öt hal mellett díjazzák a legtöbb 5 kg fölötti halat fogó versenyzőket, a legeredményesebb csapatot és négy .szektordíjat is kiosztanak. Az értékelésről részletesen a verseny hivatalos oldalán olvashatnak, ahol folyamatosan frissülnek a versenynapokról szóló beszámolók.

Forrás: hirbalaton.hu