Őrizetben a balatonboglári gázoló és társai

Szerző: dbhir.hu 2016. 12. 03. 10:10
Kategória: Hírek

A rendőrök néhány órán belül elfogták a férfit, aki halálos balesetet okozott Balatonbogláron, valamint két utasát.

Ahogy azt korábban közöltük, halálos közúti közlekedési baleset történt 2016. december 2-án 18 óra 33 perc körül a 6711-es számú út 11+800-as kilométerszelvényében Balatonboglárnál, az M7-es autópálya Budapest felé vezető felhajtójánál.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy gépjármű gyalogost gázolt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az autó vezetője a balesetet követően megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök a sofőrt és két utasát néhány órán belül elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, és  - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Forrás:www.police.hu