Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november 1-jei indulása inkább az ágazat számára lesz "izgalmas", a betegeknek kevésbé lesz észrevehető - mondta az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos egy hétfői háttérbeszélgetésen. Vartus Gergely hangsúlyozta, a rendszer működőképes, de felkészültek arra is, ha bárhol valamilyen informatikai probléma merülne fel.
November 1-jétől minden közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az EESZT rendszert, amelynek célja összehangolni az intézmények működését és egy olyan adatbázis kezelését, amely a későbbi szakmapolitikai döntéseket alapozza meg.
Az EESZT egy ágazati portál az egészségügyi szféra regisztrált felhasználóinak, és ezen a zárt szakmai portálon a többi közt megteremtik az egykapus jelentésküldés lehetőségét, a háziorvosok, szakorvosok számára közvetlenül elérhetővé válnak a kezelt betegre vonatkozó adatok és az intézményi ellátási dokumentumok.
A miniszteri biztos jelezte: hétfőn és kedden a kormányhivatalok két órával tovább tartanak nyitva, hogy soron kívül tudják fogadni azokat az egészségügyben dolgozókat, akiknek a munkájához szükség lesz e-személyire, de még nem igényelték azt.
Vartus Gergely hozzátette: az első időszakban a betegek keveset fognak érzékelni abból, hogy a háziorvos, a szakrendelő vagy a kórház csatlakozott-e az EESZT-hez. Így a betegek november 1-je után is kézhez kapják például a gyógyszer kiváltására jogosító vényt vagy adott esetben a zárójelentést.
A miniszteri biztos hangsúlyozta, a betegellátásnak, gyógyszerfelírásnak nem lehet akadálya, ha egy beteg olyan egészségügyi intézményben kezelteti magát, amely még nem fejezte be a rendszerhez történő végső csatlakozást.
Október 29-ig a 9591 kötelezett szolgáltató kezdte meg a csatlakozást, és 6221 szolgáltató már fizikailag is forgalmaz adatot az EESZT-ben.
Elhangzott, a rendszerben az adathozzáférés alapvető szabálya, hogy receptet, beutalót és úgynevezett eProfil-bejegyzést csak orvos írhat, egészségügyi adatot jelenleg csak orvos, kezelőorvos kérdezhet le, még ki nem váltott vényt azonban az adott patika bármely gyógyszerkiadásra jogosult munkatársa lekérdezhet.