NAV Ügyfélkapu nyílt Fonyódon

Szerző: dbhir.hu 2017. 12. 19. 19:46
Kategória: Hírek

    Somogy megyében december közepétől már négy Kormányablakban is intézhetik adóügyeiket az érintettek. A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a barcsi, csurgói, fonyódi és tabi Kormányablakokban lesznek elérhetőek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fonyódi ügyfélszolgálatát, ünnepélyes keretek között december 19-én adták át a Fonyódi Kormányablakban. Köszöntőt mondott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Móring József Attila, a térség fejlesztésekért felelős országgyűlési képviselője, valamint Koltainé Magyar Zsuzsanna a Nemzeti Adó – és Vámhivatal Somogy Megyei igazgatója.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere kiemelte: 

Fontos a fonyódiak és a térségben élők számára, hogy ügyeik intézéséhez immár nem kell Kaposvárra utazniuk. Megkönnyíti a számos helyi vállalkozó, vállalkozás hivatalos ügyeinek intézését is, valamint a nyári időszakban is segítségére lesz mindazok számára, akiknek a Balaton partján töltött pihenőidejük alatt akad intéznivalójuk. 

A NAV Somogy megyében a kaposvári központi ügyfélszolgálat, a már meglévő marcali, nagyatádi, siófoki kirendeltségek mellett már a barcsi, csurgói, fonyódi és tabi Kormányablakokban is lehetőséget biztosít az adóügyek intézésére. A kirendeltségekhez hasonlóan az adóügyek széles körét intézhetik a barcsi, csurgói, fonyódi és tabi Kormányablakokban dolgozó NAV munkatársaknál (pl.: bevallás átvétele, igazolási kérem benyújtása, egészségügyi szolgáltatási járulékkal kapcsolatos információk, adószámla egyeztetés, adókártya ügyintézés és csekkigénylés). Akárcsak a többi NAV ügyfélszolgálaton, az érintett Kormányablakokban is lehet bankkártyával fizetni.

 A NAV nyitvatartása a Kormányablakok nyitvatartásától eltérő.

NAV Ügyfélkapu nyitvatartás

Forrás: fonyod.hu