Megkezdődött a 12 milliárd forintos Sió-projekt

Szerző: dbhir.hu 2016. 10. 22. 09:29
Kategória: Hírek

A napokban meghirdetett közbeszerzési eljárással megkezdődött annak a mintegy 12 milliárd forintos projektnek a 2020-ra tervezett megvalósítása, amelynek révén tartósan és biztonságosan megemelhető lesz a Balaton vízszintje. A nagyberuházás része a Sió-zsilip átépítése és a Sió-csatorna korszerűsítése.  

A Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVI) főigazgatója elmondta, hogy elkészült a hazai vízgazdálkodási stratégia, amelynek most kezdődik a közigazgatási egyeztetése, és amelyben kiemelt szerepet kapott a Balaton. Számot adott a Sió-zsilipet és Sió-csatornát érintő projekt állásáról is.

Bóka István, a BFT elnöke többek között arra várt választ a főigazgatótól, hogy miként valósulhat meg a Balaton levezető rendszerének korszerűsítése, amely célra a kormány egy februári határozatában 12 milliárd forintos keretet nevesített. Az elnök tájékoztatást kért arról is, hogy a Siót érintő siófoki és Tolna megyei fejlesztések tervezésénél összehangolták-e a vízügyi, valamint terület- és településfejlesztési érdekeket?

Somlyódy Balázs tájékoztatása szerint a Sió-csatorna a Közép-Dunántúl vízrendszerének gerincét jelenti, és turisztikai szempontból is kiemelt jelentőségű a Balaton vízszintszabályozásában betöltött szerepe miatt. Az elmúlt évek szélsőséges időjárási viszonyai között megmutatkozott, hogy a Sió-zsilip és a Sió-csatorna műszaki kapacitása korlátozott. A klímaváltozás hatásainak mérséklésért fontos lenne a tóban történő többlet-víztározás lehetőségét megteremteni a vízszint megemelésével, amihez azonban biztonsági okokból alapvetően szükséges a vízelvezető rendszer felújítása és kapacitásának növelése.

A tervezett vizszintemelés mértéke

A korábban 110 centiméterben meghatározott vízszintmaximum 10 centiméterrel történő megemelése 60 millió köbméter plusz-víztömeget jelent, ami különösen jól jöhet a nyár végi aszályos időszakban. A főigazgató emlékezetett arra, hogy a Balaton vízszintjének már a 110 centiméterre történő megemelésekor sem történt meg a védművek megfelelő szintű megemelése, a mögöttes területek megfelelő feltöltése, és a vízelvezetés megoldása, amire most nagy figyelmet kívánnak fordítani.

A Sió-zsilip korszerűsítése mellett gondoskodni kell a Sió-csatorna vízszállító kapacitásának növeléséről is. Az ezekről a fejlesztésekről szóló projekthez az uniós Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében nevesítettek 12 milliárd forintos keretet, amelyhez idén június elején írták alá a támogatási szerződést. A beruházás keretében újjáépül három nagy műtárgy: a siófoki vízszintszabályozó zsilip, valamint hajózsilip, továbbá a balatonkiliti duzzasztó. A Sió-csatornán átépítik, illetve áthelyezik az árvízvédelmi töltésrendszert jelentős szakaszokon, rendezik a magaspartokat. Sor kerül mederkotrásra, mederrendezésre, és a tervek közt szerepel a csatorna menti mély fekvésű, elöntéssel veszélyeztetett területek megvásárlására is. Biztosítják a Sió-csatorna és a Nádor-csatorna összekötését, és fejlesztik a monitoring-hálózatot.

Tolna megyei tervek a Sió mentén

A beruházásokkal kapcsolatban az OVI folyamatosan egyeztet az érintett önkormányzatokkal, összehangolva a nagyberuházást azok turisztikai fejlesztési elképzeléseivel is. A Sió Tolna megyei szakszán egyebek közt kerékpárutakat terveznek a csatorna mentén, a töltések megerősítését követően. Szeretnének kishajó kikötési lehetőségeket, úszóstégeket létesítni. A Sió töltése mellett kajak-kenu központokat, és vízi-turizmust kiszolgáló szálláshelyeket építenének.

Négy évet terveznek a megvalósításra

A Balaton levezető rendszerének korszerűsítéséről szóló nagy projekt előkészítésének elvégzéséhez a napokban nyílt közbeszerzést írt ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A tervek szerint a kivitelezési közbeszerzés eljárásra jövőre kerül sor, amit követően 2018-tól indulhat és várhatóan 2020 második felében zárulhat a beruházás.

Forrás:hirbalaton.hu