Már készülnek a szezonindító strandpiknikre, a Balaton Napjára

Szerző: dbhir.hu 2017. 05. 13. 09:12
Kategória: Hírek

Idén is lesz Balaton Napja, amit azon a májusi, vagy júniusi szombaton tartanak, amikor eléri vagy meghaladja a víz hőmérséklete a 20 fokot (ha pünkösdre esik, később tartják meg egy hetet csúszik a program). A balatoni összetartozás ünnepe egyben a strandszezon ünnepélyes nyitánya is, amelyhez a héten kapták meg a csatlakozási felkérést a tóparti önkormányzatok.

A Balaton előbb melegszik fel, és válik alkalmassá fürdőzésre, mint a tenger, élvezze ezt aki csak tudja már az előszezonban is! – ez a legfőbb turisztikai üzenete a rendezvénynek, amit tavaly már második alkalommal, 15 település részvétével tartottak meg a szervezők; a Balatoni Kör és a Balatoni Szövetség, a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával. Idén a remények szerint újabb tóparti települések is csatlakoznak a kezdeményezéshez.

A rendezvény részeként minden strandon ugyanakkor és lehetőleg ugyanúgy nyitják meg a strandszezont ünnepélyes keretek közepette: pontban délután háromkor rajtoló tóbafutó-versennyel, egymajd BalatonBorral történő körbekoccintássalkoccintják körbe a tavat, majd a tóbafutó-versennyel, melynek pontban délután háromkor egyszerre lesz a startja mindenütt. Utána strandpiknik, grillparti, majd este akár tábortűz, zenés szabadtéri buli lehet a folytatás. A csatlakozó települések a saját adottságaiknak és lehetőségeiknek függvényében különböző színes programokkal tehetik vonzóvá az eseményt.

Mivel a Balaton Napjának célja a minőségi balatoni vendéglátás és a strandbisztró kínálat megújulásának bemutatása is, igyekeznek a strandpiknik szervezésébe bevonni a legnívósabb helyi vendéglősöket, büféseket. Arra kérik őket, hogy települjenek ki, kínáljanak különlegességeket, és lehetőleg ingyenes kóstolókkal is mutassák be újdonságaikat. A javasolt gasztronómiai programok között szerepel, helyi, friss alapanyagok felhasználását preferálva a strandbüfék versenye vagy a balatoni bor- illetve fajtafelismerő verseny. Lehetnek egyéb, amatőröket is megmozgató versenyek, mint például kreatív fröccskészítési vetélkedő vagy a legjobb amatőr grill, illetve bogrács étel kiválasztása.

A választékban többféle sport és kulturális program is szerepel majd. Ez utóbbihoz a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is felajánlotta közreműködését.

A várakozások szerint a pünkösd előtti első szombaton, május 27-én válik alkalmassá az időjárás a Balaton Napjának megtartására. (Ha ez nem így lesz, akkor várhatóan a pünkösd utáni szombat lesz a napja.)

A szervezők arra kérnek minden tóparti települést, helyi turisztikai szervezetet, illetve strandüzemeltetőt, hogy minél előbb, de legkésőbb május 18-ig jelezzék, csatlakoznak-e az eseményhez, és ha igen, milyen formában teszik ezt. A legkisebb strand is lehet programhelyszín, ha van megfelelő gasztro-kulturális vagy sportprogram ötletük.

A részletes programokról egyebek közt olvasni lehet majd a Balaton Napja közösségi oldalán (www.facebook.com/BalatonNapja).

A programokat a Balatoni Kör és a Balatoni Szövetség (bszovetseg@chello.hu), a gasztro programokat a Balatoni Kör (balatonikor@gmail.com) koordinálja.

Forrás: hirbalaton.hu