Konyári János a Borászok Borásza 2018-ban

Szerző: dbhir.hu 2018. 04. 21. 08:12
Kategória: Hírek

  A díjat fia vette át, aki nagyon meghatott volt és elmondta, tavaly elhunyt édesapja "biztosan büszke lenne a díjra".

Konyári János, többször volt már döntős. Több mint 15 éven át dolgozott a Balatonboglári Állami Gazdaságnál. Nagyüzemi borászati tapasztalatait, széleskörű szakmai tudását a rendszerváltás után Garamvári Vencellel megalapította St. Donatus Pincészetnél kamatoztatta, amelynek 2004-ig főborásza, ügyvezető igazgatója volt.

A nevét viselő családi pincészetet 2000-ban alapította meg, majd az Ikon pincészetet is elindította. Konyári Jánost minden barátja és kollégája a legjobbak között tartotta számon.

A DÍJRÓL

A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát. Az emiatt kiemelkedő presztízzsel bíró elismerést a legtöbb szavazatot kapott borász nyeri. A cím elnyerésével semmilyen anyagi juttatás nem jár.

A Borászok Borásza kitalálója 2009-ben létrehozta a Vinum Praemium Alapítványt, amelynek feladata a díj felügyelete.

BORÁSZOK BORÁSZA

A Borászok Borásza cím birtokosa az a kiemelkedő minőségű bort készítő személy lehet, akit az elmúlt évek Borászok Borászai egymástól függetlenül a hazai bortermelők 50 legjobbja közé jelölnek. Szavazati joggal az 50 jelölt rendelkezik. A győztest egyszerű, de kétkörös szavazással választják meg. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott jelölt közül hozza meg a végső döntést az 50 jelölt szintén egy-egy szavazatával.

Szavazategyenlőség esetén a legidősebb jelölőtestületi tag szavazata dönt.

Forrás: http://www.boraszportal.hu; http://boraszokborasza.hu