Kitüntetések a 2018-as Somogy megyei Megyenapon

Szerző: dbhir.hu 2018. 01. 06. 17:41
Kategória: Hírek

    2018. az építkezés és a fejlődés éve itt, Somogyban – hangzott el a Megyenapon, melyet Marcaliban ünnepelt szombaton a Somogy Megyei Közgyűlés. A címer- és pecséthasználati jog adományozásának 520. évfordulójára emlékezett az ünnepi közgyűlés.

A pénteki zászlófelvonással kezdődött meg Somogyország legnagyobb ünnepe, majd szombaton a Marcali Városi Kulturális Központ adott otthont az ünnepi közgyűlésnek. A házigazda város polgármestere, dr. Sütő László és a térség országgyűlési képviselője, Móring József Attila rövid köszöntője után Biró Norbert ünnepi beszédében a címer- és pecséthasználati jog adományozásával kapcsolatban kiemelte:

Büszkeség és felelősség. A megyei önkormányzat mai vezetői számára – így számomra is - elsősorban ezt jelenti a ránk bízott, természeti, történelmi és kulturális kincsekben gazdag Somogyország. Hűnek és méltónak kell maradnunk az előttünk járók által teremtett értékekhez, örökségünkhöz, ugyanakkor bátor helytállásunkkal a jövőt kell építeni. Somogyországot ezek az erények tették naggyá, II. Ulászló 520 évvel ezelőtt ezért adományozott - a vármegyék közül elsőként – Somogynak címert és pecséthasználati jogot.

A megyei közgyűlés elnöke a vendéglátó város méltatása során kiemelte:

közel 2,6 milliárd forintnyi területfejlesztési forrást fordíthat Marcali többek között új munkahelyek létrehozására, iparterület fejlesztésére, a központi konyha és óvoda korszerűsítésére, a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola épületenergetikai felújítására, a Dózsa György utcai szegregátum rehabilitációjára és zöld város kialakítására. S előrébb léphetnek a turizmus terén is, ugyanis hamarosan kerékpárosok lephetik el a várost, akik nemsokára egészen Mesztegnyőig gond nélkül eljuthatnak Balatonmáriáról egy új kerékpárúton. Ezzel pedig nemcsak Marcali, hanem parttól távol eső településeket is bekapcsolódhatnak a turizmus vérkeringésébe. Mindezt egybevetve, a megvalósuló fejlesztések és a Balaton közelsége egyaránt sikeres Marcali képét vetítik előre. 

A Szent László emlékév méltó lezárásaként megemlítette:

Szent László kemény kézzel szilárdította meg a legyengült államot, megvédte az országot és biztosította a független magyar állami létet. Büszkén vállaljuk örökségét.

2018-ban Mátyás király emlékévet hirdetett a nemzetpolitikai államtitkárság. Ezzel kapcsolatban a megyei közgyűlés elnöke kiemelte:

Annak a királynak emlékévébe léptünk, aki birodalma védelmét, annak felemelkedését az összefogásra alapozta. Aki felismerte, hogy a közép-európai népeket összefogva, az oszmán birodalom terjeszkedését megállítva meg kell védeni határainkat, s vele a keresztény civilizációt. Aki szigorú, de igazságos királyként vonult be a történelembe, s akinek halála után összefogtak a somogyiak az új uralkodóért. Akinek példája ma is elevenen él mindannyiunkban.

A jövőbeli feladatok végrehajtásával kapcsolatban Biró Norbert elmondta:

Az ünnepi megyenapon ismét együttműködésre, közös munkára hívom Önöket. Az építkezés nehéz köveit ugyanis csak közös erővel tudjuk letenni. Most rajtunk, a mi nemzedékünkön a sor. Minket talált meg a történelmi kihívás, amelyre lelkiismeretes és határozott választ kell adnunk személyesen és közösen is, hiszen 2018. az építkezés és a fejlődés éve itt, Somogyban. Területfejlesztési feladatunk mára igazán látványossá vált. Elkezdődtek a beruházások, van, ahol már át is adtuk az első megvalósult TOP-os pályázatokat. Zajlanak a közbeszerzések, munkagépek zaja veri fel békés településeinket. Arra kérek minden somogyi polgárt, legyen türelmes az esetleges útlezárások, a gépek okozta kellemetlenségek miatt, hiszen mindez azt a célt szolgálja, hogy előrébb lépjünk, hogy élhetőbbé váljon környezetünk.

A nap díszvendége, dr. Simicskó István köszöntőjében Somogy katonamúltját és jelenét méltatta, majd kiemelte:

az emberi értékeket meg kell becsülni, s a közösség szolgálatával tudunk csak előrébb lépni. Keresztény értékeink hangsúlyozása mellett megjegyezte, nem erre számítottunk a 21. században, nem arra, ami jelenleg Európában zajlik. A nyugati civilizáció lelki válságban van. Tiszta lélekkel, ha a szív és a lélek harmóniában van, csak akkor lehet építkezni, jót cselekedni. Az értelem és érzelem valamint a keresztény hit köti össze az embereket. A karácsonyi bölcső az önzetlen szeretet jelképe, ez adhat erőt a keresztény civilizációnak. Magyarországnak van hite, azon dolgozunk, hogy Magyarország megmaradhasson magyarnak. Ahogy Somogy példát mutatott 1490 után, úgy kell ma Magyarországnak is példát mutatnia.

Az ünnepi beszédeket követően került sor az elismerő címek átadására. A Somogy Megyei Közgyűlés azon személyek és kollektívák elismerésére, akik kiemelkedő tevékenységükkel a megye fejlődését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek, elismeréseket alapított.

A megye legmagasabb elismeréseként „Pro Comitatu Somogy” Kitüntető Díjat és megyecímerrel díszített aranygyűrűt vehetett át dr. Gara István nagyatádi gyógyszerész.

Somogy Polgáraiért Díjban részesült:

  • Bartha Béla siófoki református lelkész
  • Bujdosó Ferenc Aurél borász
  • A nagyatádi Büttner és Társai Szerszámelemgyártó és Kereskedelmi Kft. Kollektívája
  • dr. Graffits Éva, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház osztályvezető főorvosa
  • dr. Huszárné dr. Bodor Tünde, a Somogy Megyei Kormányhivatal Siófoki Járási Hivatalának egykori vezetője (posztumusz)
  • Keresztes Mária, a Szentbalázsi Körzeti Általános Iskola pedagógusa, volt igazgatója
  • A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület
  • Nagy Erika, a Nagybajomi Kulturális Igazgatás intézményvezetője
  • Peitlerné Takács Éva, a Lengyeltóti Városi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója
  • Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés volt főállású alelnöke.

Somogy Megye Közgyűlése „(Fő)Jegyző Emeritus” Címet adományozott dr. Vörös Tamásnak, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal volt megyei főjegyzőjének.

Az ünnepi közgyűlést Kozma Krisztián szavalata valamint a Somogy Polgáraiért-díjas, Hajas Béla karnagy vezette Balaton M&K Fúvószenekar és a szintén Somogy Polgáraiért-díjas Calypso Kórus előadása színesítette.

Forrás:www.som-onkorm.hu