Kifehérítenék a turisztikai szektort

Szerző: dbhir.hu 2017. 05. 23. 16:56
Kategória: Hírek

A Magyar Turisztikai Ügynökség azon dolgozik, hogy jövőre a szálláshelyeken futó szoftvereket bekapcsolják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerébe, ami egyszerűsítené az adminisztrációt, egyben segítené a szektor kifehérítését – tudta meg a Magyar Idők az ügynökség vezérigazgatójától.

Guller Zoltán a lap keddi számában megjelent interjúban elmondta, hogy a tervek szerint olyan egységes szoftverrendszert is bevezetnek a szálláshelyeken, amely a bevételek mellett a vendégforgalmat is láthatóvá teszi egyszerre több hatóság számára. Az adatforgalom kölcsönös lenne, vagyis a szálláshelyek is kapnának adatokat a hatóságtól az egyes régiók, piaci szegmensek teljesítményéről.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy január elsejétől jelentősen nőhet a turizmusban dolgozók átlagjövedelme, ami az állam részéről áfacsökkentés, a munkaadók felől garanciavállalás útján valósulhat meg. Úgy vélte, “nem ördögtől való a gondolat”, hogy 2018. január 1-jétől az ágazatban dolgozók átlagjövedelme megkétszereződjön.

Mint mondta, hamarosan jelentős fejlesztések kezdődnek a turisztikai szempontból kiemelt térségekben. Eddig a Balaton, Sopron-Fertőd, illetve a Tokaj-Felső-Tisza-vidék-Nyírség vált kiemelt fejlesztési területté, és az ügynökség nemsokára újabbak kijelölését kezdeményezi a kormánynál.

Guller Zoltán a lapnak elmondta azt is, hogy májusban megjelennek a komplex szálláshelyfejlesztési pályázatok, amelyekhez kedvezményes hitellehetőség is társul, és napirenden van a turizmust érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálata is, aminek nyomán jövőre jelentősen egyszerűsödnek a szakmai előírások, vagyis élhetőbbé válik a piac.

Forrás: magyaridok.hu; hirbalaton.hu