Kékszalag - Fiával is szembe kell szállnia a címvédőnek

Szerző: dbhir.hu 2020. 07. 03. 08:06
Kategória: Hírek

    Fiával is szembe kell szállnia az 52. Kékszalag tókerülő vitorlásversenyen a címvédő Racing Django kormányosának, Petrányi Zoltánnak.

     A verseny csütörtöki online sajtótájékoztatóján Petrányi elmondta, a koronavírus-járvány miatti karanténidőszakban a fiával ketten edzettek, és ez annyira jól sikerült, hogy egy X40-es katamaránnal a fia is rajthoz áll a Kékszalagon, amely július 30-án rajtol.


    Érdekes kihívás lesz, de szerintem otthon a vacsoránál meg fogjuk beszélni az élményeket 

tette hozzá.
    A kormányos felidézte, hogy 2012-ben a második, 2015-ben pedig az ötödik helyen végzett  csapatuk Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén, a tavalyi győzelem pedig felejthetetlen élmény számukra.


    Nagyon kemény küzdelem lesz, szerintem továbbra is tíz hajó esélyes a győzelemre. Biztosan csak apróságokon fog múlni, ki nyeri a versenyt

vélekedett

Petrányi, aki rávilágított, hogy a német és a svájci tókerülő versenyek elmaradtak, ezért komoly célpont lesz a Kékszalag a nemzetközi tókerülő specialisták számára.
    A kormányos kifejtette, hogy az ő F18-as, 35 lábas katamaránjuk semmiképpen nem számít nagynak a mezőnyben, a legnagyobb katamarán a csúcstartó, 50 lábas Fifty-Fifty lesz.


    Nagyon okos, taktikus vitorlázással, kiugró hajóspecialitás vagy javítás nélkül is odaérhetünk az elejére. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mi nyerjük az idei Kékszalagot is

szögezte le Petrányi.
    Kelemen Tamás, a Fifty-Fifty taktikusa kifejtette, hogy a magyar fejlesztésű kétárbocos hajójuk nagy teljesítményre képes, de a vitorlázásban nagyon sok minden arányosan működik, tehát valamit be kell áldozni valamiért.


    Nálunk ez a hajó súlya. Ezt a technikát nem tudták megoldani kisebb súllyal, vagyis a gyenge szél a hátrányunk

ismerte el Kelemen. Hozzáfűzte, ötcsomós szél felett van esélyük a győzelemre, az időrekordot pedig 12 csomó fölött tudják megdönteni a mezőny legjobbjai, ha hatékonyan ki tudják használni.
    Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára emlékeztetett, hogy éppen csütörtökön rajtolt volna az 52. Kékszalag Nagydíj az eredeti versenynaptár szerint, de a járvány miatt úgy döntöttek, a versenyszezon csak augusztus 1-jén kezdődik. Hozzátette, bíznak benne, hogy az előző két-három évhez képest idén is 550-600 hajó alkotja majd a mezőnyt, amely július 30-án 9 órakor rajtol majd Balatonfüredről, a díjkiosztót pedig augusztus 1-jén 18 órától tartják.
    Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója ismertette, hogy az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan már a rajt előtt fél órával, vagyis 8.30-kor elkezdődik az élő közvetítés.


    Bízom benne, sikerül még átláthatóbbá tennünk a versenyt. Az a szándékunk, hogy a rajttól a célig megmutassuk az összes fontos történést 

mondta.
    Hangsúlyozta, be kell mutatniuk az egész Balatont, a tó szépségeit, a környék összes jellegzetességét, a gasztronómiai érdekességeit és mindent, ami ehhez a versenyhez köthető,

mert ez sokkal nagyobb dolog annál, mint pusztán a verseny.


    Székely hozzáfűzte, közszolgálati sportcsatornaként fontos számukra, hogy az ilyen eseményeket, mint a Kékszalag, vagy a Tour de Hongrie, minél magasabb színvonalon és minél inkább a nézőkhöz közelebb hozva tudják megmutatni.
    Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét először 1934-ben rendezték meg. A Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon kijelölt több mint 150 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre. Az abszolút időrekordot a Fifty-Fifty tartja 2014 óta 7 óra 13 perc 57 másodperccel.
    Tavaly 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Racing Django 15 óra 37 perces eredménnyel nyerte meg.