Felkészültek a hatóságok a télre Somogyban

Szerző: dbhir.hu 2016. 11. 11. 17:10
Kategória: Hírek

  A megye 1663 kilométernyi úthálózatának főútjait már az észleléstől számított egy órán belül takarítják. A káresetek felszámolásán zord körülmények közt is együttesen dolgozik a Magyar Közút Nzrt. Somogy Megyei Igazgatósága, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság – hangzott el a három szervezet közös sajtótájékoztatóján.

Németh Zsolt, a Magyar Közút Nzrt. Somogy Megyei Igazgatósága igazgatójának beszámolója szerint olyan eszközök állnak a szakemberek rendelkezésére, amelyek több méter magas hófalak lebontásában is hatékonyak. Mint mondta: az utak szórását főként éjszaka végzik, hogy a reggel munkába indulók számára járható utakat biztosítsanak. Az igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Senki ne induljon útnak” kezdetű felhívásokat vegyék komolyan az állampolgárok.

Pungor János rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese azt hangsúlyozta: elengedhetetlen a járművek téli körülményeknek megfelelő felkészítése (legyen minden autóban hólapát, jégkaparó, meleg váltás ruha, némi élelem). Kiemelte: az emberi felelőtlenség a legnagyobb veszélyeztető tényező télen: nem megfelelően letakarított, lefagyott szélvédőjű autóval közlekedni; gyalogosként a sötétben körültekintés nélkül az úttesten közlekedni.

Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója türelmet kért az úton lévőktől, tekintve, hogy a segítségükre igyekvő egységek sem a megszokott tempóban, és körülmények közt tudnak haladni. A legfontosabb, hogy a mobiltelefonok világában mindannyian képesek legyünk segítséget kérni, s pontosan meghatározni az elakadás helyszínét a segítségünkre siető egységek számára- hangsúlyozta a szakember.

Forrás:www.hirbalaton.hu