Bor- és halünnep péntektől négy napon át Balatonfüreden

Szerző: dbhir.hu 2017. 05. 30. 18:54
Kategória: Hírek

Pénteken kezdődik Balatonfüreden a Balatoni Bor- és Halünnep, amelyen a gasztronómiai kínálat mellett koncertek várják a látogatókat. A hétfőig tartó fesztiválon fellép a Sebő együttes és Huzella Péter is.

   Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a balatoni szezonnyitó fesztiválon, amely idén tizenötödik alkalommal várja a látogatókat, a balatoni halételek mellett 13 pincészet borait lehet majd kóstolni, és nyolc koncertet hallhatnak az érdeklődők.
   Hozzátette: a balatoni borok mellett idén a Pannonhalmi Borvidék kínálatával találkozhatnak a látogatók.
A borbemutatót és borvásárt a hagyományos helyszínen, a Tagore sétányon rendezik meg. A megnyitón a Balatonfüredi Néptánc Együttes lép fel, este pedig Tátrai Tibor, Babos Gyula és László Attila Gitár Triója ad koncertet.
   Szombaton a Lánchíd Rádió élő műsort közvetít a Tagore sétányról, a Blaha Lujza Étterem teraszán pedig a Heti Válasz című folyóirat közönségtalálkozóját tartják, és bemutatják a Magyar Konyha című magazin legújabb számát is. Kora este Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar koncertjét, majd a Kisfaludy Színház Sóska, sültkrumpli című előadását láthatják a nézők. Az estet a dzsessz-, pop- és világzenét játszó Pankastic együttes zárja.
   A családoké és a gyermekeké a főszerep a fesztivál harmadik napján: fellép a Cimbora együttes, Huzella Péter és a Sebő együttes is.
A rendezvény zárónapján pünkösdi kézműves foglalkozás lesz a Vaszary Galériában, fellép a modern bordalokat játszó Vivat Bacchus és a Füred Dixieland Band.
Paloznak pünkösdi hangversennyel, Tihany kézműves játszóházzal és könnyűzenei koncertekkel csatlakozik a fesztiválhoz - fűzte hozzá a szervező.