Bérbe adnák Gödöllő balatonlellei üdülőjét

Szerző: dbhir.hu 2017. 11. 26. 16:36
Kategória: Hírek

A helyi közügyeket huzamosabb ideje követők még emlékezhetnek rá, hogy – a kivitelezési és pénzügyi anomáliák miatt – bő két évtizeddel ezelőtt országosan is elhíresült az önkormányzat tulajdonában lévő balatonlellei üdülő botrányos körülmények között lezajlott felújítása. A Balaton déli partjától több száz méterre fellelhető faházas létesítményt – a VÜSZI Kft-t követően – 2003 óta a Kalória Nonprofit Kft. üzemelteti. Szűk tíz éve felmerült a téliesített objektum értékesítése, de ezzel kapcsolatos biznisz azóta sem jött létre. Ráadásul, öt évvel ezelőtt a gödöllői önkormányzat úgy döntött, hogy nem támogatja az ottani kikapcsolódást. Tavaly viszont közel 16,5 millió forintos anyagi forrást hagyott jóvá a városvezetés az idő vasfoga által kikezdett üdülő részleges felújítására, karbantartására.

A társaság 2016-os üzleti tervében a Kalória Kft. igazgatója jelezte, hogy a balatonlellei objektum a jelenlegi vendégstruktúra mellett működési veszteséget termel, aminek fő oka a főszezoni alacsonyabb ágykihasználtság.
Ennek napjainkra az lett a következménye, hogy – miután a Kalória Kft. illetékesei többletteherre hivatkozva, megfontolásra javasolták – az önkormányzat tagjai november 23-án olyan döntést hoztak, hogy pályázatot írnak ki az üdülő bérbeadására (üzemeletetésére). Az – állítólag létező – érdeklődők január 3-án, szerdán 15 óráig jelentkezhetnek. A nyertes kandidáló 2018. március 1-jétől legalább három évig üzemeltetheti a lellei létesítményt. Vannak kizáró kritériumok is, amik közül élre kívánkozik, hogy a megajánlott éves üzemeltetési díj nem lehet kevesebb, mint nettó 5 millió forint.

Forrás: http://godolloihirek.hu