Balatonlellén tartották a balatoni kutyás szezon megnyitóját

Szerző: dbhir.hu 2018. 05. 24. 20:55
Kategória: Hírek

Két-három újabb kutyás strand kellene a Balatonnál a már meglévő fonyódi és balatonföldvári mellett, hogy ki lehessen elégíteni az igényeket, és fontos lenne a jogszabályi háttér megteremtése is ezek üzemeltetéséhez - mondta Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát Balaton projekt elindítója az MTI-nek csütörtökön Balatonlellén a balatoni kutyás szezon megnyitóján.

Sziládi-Kovács Tibor hozzátette, hogy lobbiznak több balatoni önkormányzatnál is újabb kutyás strandok létesítéséért, de már akadnak maguktól érdeklődő települések is, amelyek látják az ebben rejlő lehetőségeket. Mint rámutatott, Fonyódon és Balatonföldváron már áprilisban, májusban elkelt szinte minden kutyabarát szálláshely egész évre, ha pedig fizetőssé teszik a kutyabarát strandokat, közvetlen bevételt jelentenek az üzemeltetőknek.

Megjegyezte, hogy nem minden próbálkozás járt eddig sikerrel. Balatonbogláron a helyi lakosság megvétózta a kérdést, Siófokon pedig nem volt hajlandó partszakaszt kijelölni a város képviselő-testülete ilyen célra.

A problémák közt említette, hogy jogilag nem tisztázott, mitől is lesz kutyabarát egy strand. Szerinte fontos lenne meghatározni, mit jelent ez az elnevezés, milyen szolgáltatásokat kell biztosítani, milyen feltételeket kell teljesíteni. "Ez humán- és állategészségügyi kérdés is, hiszen például akkor lehetne ellenőrizni, rendben van-e a kutyák oltási könyve" - fogalmazott Sziládi-Kovács Tibor, hozzátéve, hogy ma saját felelősségükre fürödhetnek kedvenceikkel az emberek.

A jelenlegi gyakorlat szerint ha kivonnak egy területet a fürdőhely besorolásból, attól fogva nem hivatalos fürdőhely, amelyet mindenki saját felelősségére használhat. Ez esetben nem tilos a kutyával való fürdőzés, illetve kutyafürdetés sem, hacsak a helyi önkormányzat azt meg nem tiltja.

A kutyabarát szolgáltatásaiért már több díjat is elnyert balatonlellei BL Yacht Clubban tartott kutyás szezonnyitón és sajtótájékoztatón bemutatták a Kutyabarát Balaton élménykalauzt is, egy 72 oldalas magazint, amely csokorba szedi a régió kutyás szolgáltatásait, programjait és számos tanáccsal, sőt térképpel is ellátja a házi kedvenceikkel a Balatonhoz érkezőket.

Újdonságok, hogy idén először rendeznek háromnapos kutyás fesztivált Dog Beach Fest néven június 29-től Fonyódon, a több mint 1 hektáros kutyabarát fürdőhelyen. Szintén idén először a Művészetek völgyében külön kutyabarát udvar is lesz.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, több mint kétmillió ember érintett Magyarországon az ebtartásban. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke elmondta, hogy 20-30 százalékkal csökkent a kóbor állatok száma, mióta chipet kell ültetni a kutyákba az azonosításukhoz. Az elmúlt években mintegy ezer kóbor kutya ivartalanítását végeztették el - tette hozzá.