Átadták a Kormányablakot Balatonbogláron

Szerző: dbhir.hu 2018. 03. 25. 19:17
Kategória: Hírek

    Március 23-án, pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a balatonboglári Városházán, a volt okmányiroda mintegy 60 millió forintos átépítésével kialakított Kormányablakot. 

Az ünnepségre megjelent Göntérné Dr. Gyirán Szilvia megbízott járási hivatalvezető, Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere, Móring József Attila országgyűlési képviselő és a hasonló képviselettel rendelkező szomszédvár polgármestere, Kenéz István is.

Mészáros Miklós polgármester köszöntőjében elmondta, „rezgett a léc”, hogy Balatonbogláron megmarad-e ez a lehetőség, hiszen Fonyódon a járási székhely miatt, Balatonlellén pedig a távolság miatt muszáj volt a polgároknak az ügyintézési lehetőséget biztosítani. Ugyanakkor, Balatonboglár földrajzi helyzete ezt nem indokolta, így sok kilincselés és baráti kapcsolatok kellettek az iroda megmaradásához, ami ráadásul most állami pénzből meg is szépült. Neszményi Zsolt kormánymegbízott szerint forrást és indokot kellett találni ahhoz, hogy létrejöhessen a most átadott beruházás. Furcsán is néztek rá, amikor azzal hozakodott elő, hogy itt majd az ideérkező nyaralók is ügyeket fognak intézni, de ismerve a budapesti többhetes előjegyzési időket, teljesen reális a nyaralótulajdonosok helyi ügyintézési igényére tervezni.

Ezek után a vendégek közösen vágták el az avató szalagot, majd a Kormányablak leendő munkatársaival körbejárták az helyiségeket. Csizmadia László a három Kormányablak vezetője elmondta, hogy az ügyfelek már hétfőn reggel hét órától jöhetnek. Az iroda egyébként a NAV ügyeken kívül szinte minden más állami ügyintézésben segíteni tud.

A nyitva tartás a következőképpen alakul:

hétfő 7.00-17.00,

kedd-szerda 8.00-16.30,

csütörtök 8.00-18.00 

péntek 8.00-14.00 óráig.

Forrás: balatonboglar.hu