A GVH elfogadta a Balatoni Hajózási Zrt. kötelezettségvállalását

Szerző: dbhir.hu 2018. 11. 28. 19:02
Kategória: Hírek

    Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) piaci erőfölényével való feltételezett visszaélését vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az eljárás hatására a társaság több, a versenyt élénkítő lépést tett és további kötelezettségvállalásokat is felajánlott, amelyeket elfogadott a hivatal - közölte a GVH szerdán az MTI-vel. 

     A GVH úgy ítélte meg, hogy a társaság vállalásai javították a balatoni séta- és programhajózás piaci versenyfeltételeit. A hivatal az ügyben jogsértést nem állapított meg, így bírságot sem szabott ki.
    A GVH 2015 februárjában indított versenyfelügyeleti eljárást a balatoni hajózás meghatározó szereplője, a Bahart ellen, mert a versenyhivatal azt feltételezte, hogy a közforgalmú kikötői szolgáltatások piacán erőfölényes helyzetű cég a verseny korlátozására alkalmas módon alakította ki a dokkok használati díjait és feltételeit.
    A vállalkozás a felvetődő versenyproblémák orvoslására már a 2018. évi nyári hajózási szezonban 10 százalékkal csökkentette a kikötő-használati díjakat, növelte a versenytársak által használható kikötőrészek területét, valamint a számukra biztosított hirdetési felületeket. 
    A Bahart azt is felajánlotta, hogy a jövőben tovább csökkenti a saját használatú kikötőrészeket. Vállalta továbbá számviteli és díjképzési rendszerének megújítását, amelyet ellenőrző biztos felügyelete mellett fog végrehajtani az árazási versenyproblémák megelőzése érdekében.