2333 esetben riasztották a somogyi tűzoltó egységeket 2016-ban

Szerző: dbhir.hu 2017. 02. 17. 13:38
Kategória: Hírek

1106 alkalommal tűzeset és 1227 műszaki mentés szerepel a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2016. évi mérlegén – tájékoztatta Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató a sajtó munkatársait az állomány tavalyi tevékenységéről.

Az elmúlt évek trendje folytatódott 2016-ban is – jelentette ki Wéber Antal ­– a műszaki mentések száma magasabb, mint a tűzeseteké. 358 közlekedési balesetnél avatkoztak be a megye tűzoltói, 130 alkalommal pedig viharkárok felszámolását végezték. Fontos feladat volt az elmúlt öt évben a szabadtéri tüzek számának csökkentése, s munkánk eredménye a számok tükrében is megmutatkozik. 2012 óta folyamatosan csökkent a tűzesetek száma, 2016-ban negyed annyi avar- és erdőtűz oltását végezték a somogyi tűzoltók, mint öt évvel ezelőtt. 


A hivatásos erők a megyében immáron harminchat önkéntes tűzoltó egyesület közreműködésére számíthatnak, akik 91 tűzeset és 157 műszaki mentés felszámolásához járultak hozzá.  Büszkeségre ad okot – mondta a tábornok, hogy – az ország 41 önálló beavatkozásra jogosult egyesülete közül négy Somogy megye tűzvédelmét erősíti. A KÖTÉL Egyesület, a szőkedencsi, a törökkoppányi és a nagybajomi önkéntes tűzoltó egyesület összesen 69 káresetet számolt fel önállóan.

A beavatkozások gyors és sikeres végrehajtásához folyamatos továbbképzésekre van szükség, tekintve, hogy az új technológiák keltette veszélyek kiküszöbölése magas szintű szakmai felkészültséget igényel. Az igazgatóság nagy hangsúlyt fektetett az alparancsnoki állomány képzésére, hiszen közvetlenül ők irányítják a bevetéseket, felelősek a szakszerű kárfelszámolásért.

A Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság időskorúak védelme érdekében indított kampánya összehangolt munkát igényelt. Számos alkalommal tartottak előadást a bizottság tagjai a lakástüzek megelőzése témákörben nyugdíjas otthonokban, egyesületek találkozóin és táboraiban. Továbbá egyedülálló az a kezdeményezés – tette hozzá évértékelőjében az igazgató – amelyet a tűzoltókészülékkel rendelkező lakosság számára indítottunk. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén tavasszal is egy héten át a megye számos pontján ingyenesen felülvizsgáltathatják az autók és az otthonok védelme érdekében vásárolt készülékeket az állampolgárok.

A települések önvédelmi képességének javítása érdekében bővítettük az önkéntes mentőcsoportok létszámát. Az általunk szervezett gyakorlatokon a falvak lakossága megmozdult, elsajátította a vízkárok elleni védekezés alapjait, hogy a baj óráiban ők is segíthessenek.     

A közúti és vasúti veszélyesáru-szállítást folyamatos ellenőrzés alatt tartjuk, így gondoskodva a megye lakosságának biztonságáról. A megyében működő veszélyes üzemeket felügyelet alatt tartása a katasztrófavédelem kiemelt feladatköre, ezért számukra rendszeres gyakorlatokat szerveztünk.

Az igazgató a fejlesztésekről elmondta: 2016-ban egy gépjárműfecskendővel gazdagodott a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, egy terepjáró képességű személyautót kapott a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, műszaki mentéseknél használt vágóeszköz került a Nagyatádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra, míg Barcson szivattyúkkal és fűrészekkel gazdagodott a tűzoltóság.

Igyekszünk 2017-ben is maximálisan kihasználni a pályázat adta lehetőségeket, jelenleg elbírálás alatt van egy nemzetközi pályázat. Várhatóan két magyar fejlesztésű gépjárműfecskendő erősíti idén a megye tűzvédelmét, valamint az igazgatóság egy új személyautót állíthat készenlétbe a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat feladatainak ellátásához.  

Forrás:http://somogy.katasztrofavedelem.hu