November végére elkészül az új nemzeti alaptanterv koncepciója

Szerző: MTI 2016. 10. 25. 19:52
Kategória: Hírek

November végére készül el az új nemzeti alaptanterv koncepciója - közölte az oktatási államtitkár kedden Budapesten.

Palkovics László egy háttérbeszélgetésen a Tanítanék mozgalom nyílt vitára való felhívásáról azt mondta: szívesen vitatkozik bárkivel, de ennek akkor van értelme, ha van szakmai tartalma.

November végére meglesz az új nemzeti alaptanterv koncepciója, és ehhez kapcsolódva konferenciát szerveznek az ELTE-n. A tanácskozás végén oktatáskutatók részvételével kerekasztal-beszélgetést tartanak majd, és arra várják a szakembereket - közölte.

Palkovics László a középfokú felvételi esetleges kötelezővé tételéről azt mondta: ez összefügg az új alaptantervvel és a kidolgozandó sztenderdekkel. Bevezetését ezzel együtt lehetne megvalósítani, 2019 táján - jelezte. Hozzátette: az a cél, mindenki ott végezzen, ahol a képességeit maximálisan ki tudja használni.

A Műegyetem gazdálkodástudományi karának esetleges leválásáról és ELTE-hez kerüléséről azt mondta: a műszaki egyetemnek a finanszírozással sosem volt gondja. A BME-től a képzést pedig senki nem akarja elvenni - jelentette ki. Ilyen kérés hivatalosan nem érkezett a tárcához, de ha az adott kar kezdeményezi, akkor a kari tanácsoknak kell dönteniük első lépésként, és meg kell nézni azt is, hogy a két intézményre milyen hatással lenne a leválás, illetve a csatlakozás - közölte.

Alapvetően nem a kar kerülne el, hanem a gazdálkodástudományi képzés - jelezte az oktatási államtitkár, cáfolva, hogy ingatlanspekulációról lenne szó.

Kitért a kollégiumfejlesztésekre is, és azt mondta: felmérték az ország összes kollégiumát. Jelentős részük az 1960-as, 1970-es években épült, és különösen a budapestiek vannak rossz állapotban. Nem elég a kollégiumi hely, a minőségük nem felel meg az elkövetkező évek elvárásainak, nem alkalmasak külföldi hallgatók fogadására sem. Ebből következően további bővítésekre és felújításokra is szükség lesz, becslései szerint százmilliárd forintos értékben, a végleges ütemezésről hamarosan döntenek. Jelenleg 21 milliárd értékben zajlik fejlesztés költségvetési és uniós forrásokból - közölte Palkovics László.

A ppp-szerződések megszüntetéséről jelezte: a kormány szándéka megvan erre, rendelkezésre áll a szükséges kétszer 18 milliárd forint is, és bár a megállapodások nem könnyűek, hamarosan megkezdődik a folyamat.